Ma alig vártam, hogy hazajöhessek. Vagy csak el - onnan.

Én szóltam, hogy nem vagyok elég jó.

Elfáradtam. Hogy hallgassam a székszorulásról, a hányásról (szerencsére ez utóbbi már szinte nincs is), a nem tud aludni-ról, a fájdalmakról, a világfájdalomról.... az állandó mantrázást.

Azt megértem, hogy így érez. Azt is, hogy ki kell mondania.

De a következőtől ledobta az ékszíj az agyamat:

Kicsit összeszaladtak a férjem dolgai mostanában. Bevállalt egy éjszakai programot csütörtökre, ma meg ügyeletes lesz, ami azt jelenti, hogy 11 után ér haza. Önként, dalolva vállalta a csütörtök éjszakai munkát, senki nem szólta volna meg, ha nem. Azt gondolom nincs is ezzel semmi baj, majd szombaton kialussza magát, lesz lehetősége. És még jót is tesz neki, mert addig se a munkán őröl az agya, míg végzi az éjszakai munkát. Kikapcsolódás - szellemileg.

De hogy tegnap egész nap azt hallgattam, hogy óóószegénykisfiam... óóószegénykisfiam...óóóószegénykisfiam...

És igen, elmondtam, hogy ez azért nem olyan rossz, mert ma délelőtt lehetősége van aludni pár órát, és nincsen semmi baj, nem tehernek érzi, és végül is: ki lehet bírni, még jót is tesz neki.

Megértette. De el nem fogadta.

óóóóóóószegénykisfiam.....óóóószegénykisfiam.....

Ma folytatódott.

Mert biztos nagyon fáradt, és mért nem ment el apósom helyette csütörtök éjszaka, és óóóóóószegénykisfiam.

Azon csodálkozom, hogy óóóóószegénykisfiam képes volt családot alapítani...

áááááááááááááááááááááá

Egyébiránt: ma vérvétel volt, eredmény hétfőn. Sokszor fázik, de szerintem ez erősen összefügg egyrészt a fogyással, másrészt a vérkeringésének lelassulásával. Kéne valami kímélő tornaféleséget találni.

Azzal kezdeni a hétfő reggelt, hogy mit, mikor és miért hányt a hétvégén....

Beszéltünk telefonon, élénk volt a hangja és jól is érzi magát és süssek kiflit, de frissen, hogy még ropogós legyen, mikor hazaér.

Sütök. Naná, hogy sütök!

Minden oké, megkaphatja az ötödiket. Fogyott két és fél kilót, meg nőtt!!! 2 centit. Mert ezekhez a változókhoz számolják ki a mittoménmit. Az anyag sűrűségét.

Éhes volt tegnap. Kéne konzervatív Sportszelet (az a régi fajta), meg banán, de nem is, ááááá, ne fáradjunk, meg tudodmi? kislányom!  Krémes! De ááááá, ne hozzatok......

EBBE az utcába nem megyünk be mégegyszer.

Megint van "bedeszkázott" beteg a szobájukban.

Lássuk be szépen: jólesik, hogy elment ma a kórházba.

Csend van, nem csacsog senki és az aggódás se nyomaszt, ha elmerülök a munkába.

Sokkal kevesebbszer megyek le a konyhába dohányozni, sokkal kevesebbet nézelődök a neten. Dolgozok.

Fél, hogy hazaküldik, mert picit fel van fázva, meg talán örülne is, ha hazajöhetne ma.

Meglátjuk.

Az már biztos, hogy a rákból kigyógyulni erősen függ a beteg anyagi lehetőségein.

A kemó, a fájdalomcsillapító ingyenes (vagy nagyon támogatott), de azok a szerek, amik lehetővé teszik a kezelés túlélését, nagyon sokba kerülnek.

Anyósom is szed nyirokrendszertisztítót, májregenerálót, nagy kalóriatartalmú étrendkiegészítőt és iszik egy bizonyos vizet, aminek 750 forint literje. Általában 3 litert megiszik egy nap (hálistennek).

Ezek havonta több mint 50 000 forintba kerülnek. És akkor még nem számoltuk azokat az extra(?) kívánságokat, amik alkalmasint pocsékba mennek, mert vagy mégse tudja megenni, vagy megeszi, de kihányja.

És akkor még nem számoltuk, hogy kiesik a munkából.

Anyagiak, anyagiak, ronda anyagiak. De számítanak! Ha nincs pénz, nincs pluszsegítség.

Kedden jön az ötödik kemó. Ismét csak azt tudom mondani, hogy remélem megkaphatja.

Azt láttuk, hogy a második és a negyedik kemény, erős kezelés volt. Végig rosszul érezte magát ebben hónapban. Egy héttel a kezelés után olyan véreredményt produkált, ami értelmezhetetlen volt. Egy héttel később már sokkal jobb laborja lett. Én nem tudom orvosnak mit mondanak a leleten lévő számok, de végigvizslattuk és azt láttuk, hogy nem sokban térnek el a normális értékektől a számok.

Ma reggel borult, esős, hűvös idő volt. Olyan kis őszi szomorú fajta.

Mikor ma reggel 7 után odaértem, akkor a konyhában gubbasztott, félmeztelenül, paróka, kendőcske nélkül. Iszonyú szomorúság és keserűség áradt belőle. Azt mondta, egész éjjel rosszul volt, de nem fejtette ki, hogy mire gondolt. Azt viszont elmesélte, hogy a tegnapelőtt este megivott kalóriást hányta ki, hadd ne részletezzem én is, ahogy ő, hogy milyen volt. (Tapasztalat: esti lefekvés előtt nem veszünk be ilyeneket, mert ha alszunk, nem tudunk eleget inni rá. Megsűrűsödik, beleül a gyomorba...).

Ez volt a negyedik kemó. A zárójelentések szerint ugyanaz volt az összetétele, mint a másodiknak. Akkor is nagyon rosszul volt, most is. Ráadásul az asszisztensnő szabin van, úgyhogy a háziorvos jön az injekciót beadni, amikor a rendeléstől tud. Már arra gondoltam, hogy beadom neki - nem mintha csináltam volna már, de...

Talán pénteken már nem kell majd.

Egyre rosszabbul viselem, ahogy kinéz. A soványsága, a tekintete, a görbesége, hogy lötyög a műfoga és ettől furán beszél.  Hogy minden pillanatban rettegek, mikor szédül az éhségtől, hogy elesik. Két csípőprotézissel ez hatványozottan veszélyes. Tegnap leordítottam. Nem keményen, de mégis. Nem eszik. De mi miért nem ettünk és veszi ki a tányérokat és úgy néz ki, mintha rá várnánk, hogy megterítsen.

A doktor szerint "csodálatosak az eredményei" és "nem is gondolta volna". Remélem igazat mond.

Mielőtt hazajöttem kimostam a parókáját, mert ő nem meri. Nem tuom mitől fél, talán inkább iszonyodik. Nem tudom.

Elővettünk egy nagy uborkásüveget, abba fejjel lefelé belefordítottunk egy 1,5 literes palackot és arra tettem a parókát száradni. Jól kicsapkodtam, megfésültem.

Fontos! Deutériummentes vizet iszik. Rá lehet keresni a neten. A kórházban azt mondták, hogy támogatnia kellene a TB-nek, mert nagyon jó a hatása. A kémiáját ne kérdezzétek, nem értek hozzá. De drága dolog. Ez is. Mindegy.

Még kettő van. Kemó.

Túl a harmadikon azt látom, hogy ezt most jobban viseli, mint az előzőt. Persze, az is lehet, hogy gyöngébbet, más összetételűt kapott. És az is igaz, hogy rutinszerűen szólunk az injekcióért, ami a hányást megelőzi.

Bár a hétvégén picit ideges voltam, mert nem szólunk az asszisztensnőnek, hogy jöjjön, mert vasárnap van, nem zavarjuk (Holott Annácska jönne szívesen, ez látszik).

Nem fogyott a második és a harmadik kemó között, a kórház mérlege szerint. Ne is, mert éppen tegnap láttam, hogy át lehet látni a combjai között. Ebbe lehet a rendellenes csípőállása is belejátszik, de soványak a combjai az biztos.

Határidős munkában voltam, mikor hazaért, hétfőn be is kapcsolódott, dolgozott ő is. Nem nagyon hajtottam aludni, pihenni, mert úgy tűnt jót tesz neki a munka, a gondolkodás.

A banya hozza a formáját és azt hiszem marha nagy szerencse, hogy ma nem dolgozom. Talált két hullámcsatot a konyhakövön és ezzel a szöveggel bírta felvenni: Gondolom ezek se a te hajadból estek ki.

Mit lehet erre mondani, ami nem folyamatos kifütyülés lenne?

Az is egy tudomány, hogy úgy közöljünk rossz hírt egy rákos emberrel, hogy az jónak tűnjön.

Mert eddig azt gondoltuk, hogy három kezelés és elég lesz. Tegnap a doki azt mondta anyósomnak, hogy OLYAN JÓ a véreredménye, hogy MEGKAPHATJA az onko-team által eleve kiírt/elhatározott hatot. És ő ettől - hát boldog nem lett - de mégiscsak örült, illetve nem keseredett el teljesen.

Vitt magával határidős munkát. Én azt nem nagyon tudom megcsinálni, vagy sokkal tovább tartana, mint neki, de semmiképpen nem akartam kivenni a kezéből.

Forgatag volt az utóbbi napokban a házukban, ez jó. Nem ért rá gondolkodni.

Hisztis mostanában. Gyerekes és túlmagyarázó. Túlgesztikuláló. Ez fura.

Holnap megy a harmadikra.

Azt mondta neki az egyik doki (nem a sajátja), hogy a harmadik kemó előtt szükég lehet vérátömlesztésre. Nem tudom mire alapozta, mert az eredményei jók voltak, de hát ő a szakember.

Remélem az én vérem jó neki, ha kell.

De méginkább remélem, hogy nem kell. Hogy jók lesznek az eredmények.