Ma reggel borult, esős, hűvös idő volt. Olyan kis őszi szomorú fajta.

Mikor ma reggel 7 után odaértem, akkor a konyhában gubbasztott, félmeztelenül, paróka, kendőcske nélkül. Iszonyú szomorúság és keserűség áradt belőle. Azt mondta, egész éjjel rosszul volt, de nem fejtette ki, hogy mire gondolt. Azt viszont elmesélte, hogy a tegnapelőtt este megivott kalóriást hányta ki, hadd ne részletezzem én is, ahogy ő, hogy milyen volt. (Tapasztalat: esti lefekvés előtt nem veszünk be ilyeneket, mert ha alszunk, nem tudunk eleget inni rá. Megsűrűsödik, beleül a gyomorba...).

Ez volt a negyedik kemó. A zárójelentések szerint ugyanaz volt az összetétele, mint a másodiknak. Akkor is nagyon rosszul volt, most is. Ráadásul az asszisztensnő szabin van, úgyhogy a háziorvos jön az injekciót beadni, amikor a rendeléstől tud. Már arra gondoltam, hogy beadom neki - nem mintha csináltam volna már, de...

Talán pénteken már nem kell majd.

Egyre rosszabbul viselem, ahogy kinéz. A soványsága, a tekintete, a görbesége, hogy lötyög a műfoga és ettől furán beszél.  Hogy minden pillanatban rettegek, mikor szédül az éhségtől, hogy elesik. Két csípőprotézissel ez hatványozottan veszélyes. Tegnap leordítottam. Nem keményen, de mégis. Nem eszik. De mi miért nem ettünk és veszi ki a tányérokat és úgy néz ki, mintha rá várnánk, hogy megterítsen.

A doktor szerint "csodálatosak az eredményei" és "nem is gondolta volna". Remélem igazat mond.

Mielőtt hazajöttem kimostam a parókáját, mert ő nem meri. Nem tuom mitől fél, talán inkább iszonyodik. Nem tudom.

Elővettünk egy nagy uborkásüveget, abba fejjel lefelé belefordítottunk egy 1,5 literes palackot és arra tettem a parókát száradni. Jól kicsapkodtam, megfésültem.

Fontos! Deutériummentes vizet iszik. Rá lehet keresni a neten. A kórházban azt mondták, hogy támogatnia kellene a TB-nek, mert nagyon jó a hatása. A kémiáját ne kérdezzétek, nem értek hozzá. De drága dolog. Ez is. Mindegy.

Még kettő van. Kemó.