Nyafogós, hisztikés pár napja. Nem csodálom.

Reggel azzal fogadott, hogy úúúúgy várt bennünket vasárnap, mert hátha hozunk egy kis süteményt, mert édesre vágyott. Mivaaaan? Én mondjuk örültem, hogy vasárnap nem megyek. Szombaton dolgoztam, este meg a férjem ment el egy kicsit.

Aztán ma robbant a bomba. Ebédhez készültünk. Apósom megterített, melegítette az ebédet, mikor anyósom azt mondta, hogy: Bemegyek a cékláért. Nem tud bemenni, mert a járókerettel nem nagyon fér el a kamrában, meg egyébként is: melyik kezében hozza ki? Apósom robbant. Hogy miért nem lehet türelmesebbnek lenni? Miért kell ilyeneket mondani? Mert odahoz ő mindent, de most a gáz mellett kell állnia.

Később, mikor már anyósom kipityeregte magát, elmondtam neki, hogy azt közvetítette, hogy milófaszért nincs még az asztalon a cékla. Mert ezt üzeni. Mondja azt, hogy A-kám, majd a céklát is hozd ki, vagy akár nekem is szólhat, mert kihozom, ki én. Hogy ő nem azt akarta mondani. Mondtam: tudom, azért mondtam el, amit.

Képtelen megszokni, hogy apósomnak mindenhez sokkal több idő kell, és nem csak azért, mert nem szokta csinálni, az adott dolgot, hanem még tötyörgős is. Ez a tötyörgés régen is konfliktus forrása volt, hát még most, amikor rá van utalva a segítségre. Mert tényleg megcsinál mindent apósom, csak győzzük kivárni, hogy nekifogjon.

Egy időben minden reggel elmosogattam, mikor odaértem. Párszor mondta, hogy hagyjam, menjek csak fel dolgozni, így ráhagytam. De ami nekem 20 perc, az neki egy óra. Anyósomat meg ez bosszantja.

Nem igazán szeretnék pajzs lenni köztük. Tolmács kéne inkább.