Túl a harmadikon azt látom, hogy ezt most jobban viseli, mint az előzőt. Persze, az is lehet, hogy gyöngébbet, más összetételűt kapott. És az is igaz, hogy rutinszerűen szólunk az injekcióért, ami a hányást megelőzi.
Bár a hétvégén picit ideges voltam, mert nem szólunk az asszisztensnőnek, hogy jöjjön, mert vasárnap van, nem zavarjuk (Holott Annácska jönne szívesen, ez látszik).
Nem fogyott a második és a harmadik kemó között, a kórház mérlege szerint. Ne is, mert éppen tegnap láttam, hogy át lehet látni a combjai között. Ebbe lehet a rendellenes csípőállása is belejátszik, de soványak a combjai az biztos.
Határidős munkában voltam, mikor hazaért, hétfőn be is kapcsolódott, dolgozott ő is. Nem nagyon hajtottam aludni, pihenni, mert úgy tűnt jót tesz neki a munka, a gondolkodás.
A banya hozza a formáját és azt hiszem marha nagy szerencse, hogy ma nem dolgozom. Talált két hullámcsatot a konyhakövön és ezzel a szöveggel bírta felvenni: Gondolom ezek se a te hajadból estek ki.
Mit lehet erre mondani, ami nem folyamatos kifütyülés lenne?