Aprósejtes

Aprósejtes

2011. június 02. - Vaskalap1

Tegnap nem tudtam elmondani a telefonba, de ne sürgess kérlek, mert az nálam ellentétesen hat, befékezek.

Mantrázok én magamban eleget arról, mikor látom az üres ágyat, a képet az asztalon, a keze nyomát a munkában, szóval mantrázok én, hogy neki már jó, így jó, mert nem fáj, de NEKEM ettől még fáj, jócskán fáj és hiányzik és sajog az űr, olyannyira, hogy az emberi kapcsolataim is megsínylik és most kiderülhet (bár nem vizsga és nem szándékos), hogy ki az aki eléggé szeret ehhez.

Tudom, a tudományos és a régi megfigyelés alapján is egy-másfél év és azt is tudom, hogy nem úgy működik, hogy fordul az óra éjfélről hajnalra és egy csapásra elmúlik, hanem lassan elcsitul, leülepedik, feldolgozódik. Majd. Ezt a MAJD-ot sikerült elfogadnom ennyi idő alatt, ez is nagy valami, hidd el nekem.

Óvatosan nyitogatom a jól lezárt tölgyfaládát a lelkemben, kiveszek belőle valamit, megnézegetem, átélem újra, vagy visszarakom ahogy meglátom, mert még nem tudom megérteni, elengedni.

Jövök majd.

Most még nem HISZEM, de akarom.

 

Azt kéri, legyek türelmes magamhoz. Mert hosszú a gyászidő. Nem két hónap, hanem legalább egy, de inkább másfél év.

Értem is, tudom is amit mond, mégis lázadozok.

Mert munka közben, naponta többször látom a reszketeg, szögletes betűket, számokat, amiket csak azért is leírt, mert beszaladok a szobába valamiért és kifelé megroggyan a lábam, mert üres az ágya, sima, rendezett, ott vannak a halak az akváriumban a kedvéért és az asztalon ott a KÉP, mert vele álmodok minden éjjel, egyre fájóbbakat és ez lassan jobban elfáraszt, meggyötör, mint maga a betegsége.

Lehet, tudatosabban kellene feldolgoznom a halálát és az egész kálváriát és akkor éjjel nem lenne min dolgozni az agyamnak, de nem tudom hogyan kell TUDATOSAN.

Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik NEM emlegetik.

 

De volt egy-két nehéz pillanatom, mert volt olyan ügyfél, aki rá hivatkozott, mert ő tavaly kevesebbet számolt ki, sőt! elintézte, hogy meglegyen az önkormányzati segély és hiába magyaráztam az azóta bejött változásokat, csak visszatértek hozzá, mert ő máshogy, kedvezőbben tudta. Már-már haragudtam rá.

TUDATOSAN elengedtem. A lelkem mélyén meg nem.

 

Megpróbál az ember néha felejteni.

Reménytelen, de megpróbál.

Úgyis eszébe jut lépten nyomon, ha nem magától, akkor valamiről.

De azért rosszul esik, ha éppen nevetnél egyet és valaki elkezd RÓLA beszélni. Szerencsére vannak a társaságban, akik még nem itták el aznapra a gátlásaikat, de mire ők kapcsolnak, szinte mindegy is.

 

Aztán ott van a temető, ahová elmegyünk, virágot viszünk, mert az kell és nem a többi ember miatt, hanem mert ezt kívánjuk, és állunk a KŐ előtt és nézzük a betűket, a virágokat, rendezgetünk és értelmetlen az egész, mert úgyis ott van a fejünkben mindig.

 

Nem tudok úgy elaludni, hogy ne villanjon be az arca. Nem múlik álmom nélküle.

 

Nézzük a tévét, beszélgetünk közben, de a hospice felhívás miatt megáll a szó a levegőben. Hallatszik, ahogy ránk esik a szomorúság. Nézzük a képeket a képernyőn, de nem azokat látjuk, hanem ŐT.

Naponta rábukkanok a fényképére a fiókban. Arra a képre, amit az urna elé állítottunk. Van belőle itthon, van belőle apósomnál, van a testvérénél... és maradt egy, a fiókban. Nem tudok a szemébe nézni. Szép rajta, egészséges, frissen igazított a haja, az igazi, a saját.

Miért? Csak egy kép. Papír, emulzió, lakk.

 

Hazudtam neki. De legalábbis nem mondtam igazat.

Az utolsó pillanatáig bíztattam, nem beszéltünk a búcsúról, nem hagytam, hogy elmondja, amit akart volna...talán, esetleg.

 

Pityeregtünk reggel egyet apósommal.

Rosszat álmodott.

Abban a lakásban aludtak anyósommal, ahol apósom gyerekkorának egy részét töltötte. De mikor felébredt, nem találta anyósomat. Arra gondolt, hogy elment egy másik férfival (hajlamos volt a féltékenységre). És nem tudott megmozdulni álmában. Olyankor anyósom mindig megsimogatta és akkor sikerült. Most nem volt, aki megsimogassa. Vergődött sokáig, mire sikerült ebből kijönni.

És akkor - álmában - rádöbbent, hogy meghalt.

 

Felébredt, jó sokáig nem is tudott visszaaludni.

 

Vergődünk.

 

süti beállítások módosítása