Merülnek az idegek. Vagy ma ilyen nap van.

Apósom nagyon figyel, anyósom unja a figyelést.

Tegnap balhé volt ebédnél, mert anyósom nem kívánt semmi kaját, apósom meg kiabált vele, még az asztalt is verte, hogy hiába a jó eredménye a kemónak, ha meghal, mert nem eszik. Általában is kardinális kérdés náluk az evés.

Tényleg sokat fogyott anyósom, de azt hiszem, lehetnénk még egy-két nap türelemel, már ami a kajálást illeti.

Ma is balhé volt, ma anyósom kapta fel a vizet, mert kikészítette az egyik gyógybaszt, de még nem vette be, apósom szép szelíden érdeklődött, anyósom meg ... hát nem kiabált. Jobb lett volna.

Szét kéne ültetni őket pár napra.

Ami viszont jó hír, hogy ma már nem kellett a hányás elleni szuri és reggelizett (felét, mint szokta, mert én is figyelek), meg ebédelt is (nem sokat, de mégis) és nem hányt és nem volt rosszul.

Tegnap elosztottam a maradék munkaköri fehércsokimat. Egy-egy csík jutott mindkettőnknek. Azt mondta, elég egy kocka. Mondtam, jólvan, annyit eszel, amennyit kívánsz. Megette, jólesett neki. Ma meg elfelejtettem venni újat. Francba.

Na, majd holnap.