Reggel óta azt hallgatom a szokásos "Istenem!" mellett, hogy "De sajnálom magamat."

Amilyen jó kedve volt vasárnap, ma annyira depis lett.

Holnap megy a másodikra.

Beszélgettünk.

Megkérdeztem tőle, hogy mitől fél MOST?

Ha azt hittem volna, hogy a kezeléstől, akkor tévedtem volna.

A múltkori alkalommal volt a szobájukban egy végstádiumú, haldokló asszony. Meg is halt szegény.

Hát ettől fél. Hogy ezt megint látnia kell. Meg esetleg megint lesz olyan kellemetlen asszony a szobában, akivel SEMMIBEN nem tud egyetérteni.

Kicsit fél a hányástól is, de az erre rendelt gyógyszert nem szedi, mert nem.

Attól nem fél, hogy rossz lesz a véreredménye (ha NAGYON rossz, akkor nem kapja meg a kezelést most), mert szedi a természetgyógyász szereit. A nyirokrendszer-tisztítót, a vérhígítót, a kalóriás nemtommit...

Jó félórát beszélgettünk. Úgy láttam kicsit megnyugodott, kicsit jobb lett a kedve.

És egy tapasztalat: sose szeretett egyedül lenni, de múlt hét csütörtökön mégis úgy alakult, hogy nem voltunk ott. Se apósom, se én. Egész nap siratta magát (ezt is kell).

Nem hagyhatjuk egyedül. Már csak ezért sem.