Pörgött tegnap, vidám volt, pozitív. Ez azt jelenti, hogy csak kétszer fél órát sajnált idegen embereket a sanyarú sorsukért.
A segíteni akarás az oké. De a fájdalmas (őszinte!) sóhajtozás az minek??? Nem kéne a vállára venni emberek butaságát, az abból eredő bajukat. Elmondjuk hogy javítsanak a helyzeten, de persze az alapproblémát nem oldhatjuk meg helyettük. Erre ő belehal a sajnálatba. Minek???
Arról már nem is beszélek, hogy nótoriusan nem fizető ügyfelekről van szó. Mi törjük magunkat, elmondjuk, megmutatjuk mit tegyenek, felhívjuk az aktuális Hivatalt, nekik csak menni kéne, elintézni, aláírni. Nem. Rínak.
Lófausz.
Benne meg gyűlik a szomorúság, meg a sajnálat, meg a nega.
