Másfél órája azt zsolozsmázom, hogy csak ezt ne, csak így ne és azt, hogy mikor már?

Normális nem normális, már ez se érdekel. Meg az se, hogy milyen csúnya dolog a halálát kívánni. Várni. Akarni.

Miközben beszélte, bizonygatta az igazát olyan eseményekről amik soha nem történtek meg, erősen gondoltam arra, hogy ki VOLT ő, és EZ az ember nem ugyanaz, ne haragudjak rá.

Fáj, döbbent, vakulatot okoz a lelkemben.

Haza kellett jönnöm a fiam miatt.

Fáj apósomat otthagyni egyedül, vele.

Neki is elég már.