Azon gondolkodtam, hogy hirdetést kellene feladni anyósom napi állapotáról, vagy nyitni neki egy blogot, hogy az ismerősök, barátok meg tudják nézni, nem kéne kérdezniük, telefonon, személyesen, nekünk meg nem kéne mindig, újra, megint és megint és megint elmondani ugyanazt, még akkor is, ha kicsit letettük, kicsit mással tudtunk foglalkozni, kicsit nem ő foglalja el a gondolatainkat, ha kicsit nem FÁJ tudatosan.
Tudom. Sokan szeretik, hát persze, hogy érdeklődnek.
De én már elfáradtam.
Már.
Ma képtelen voltam koncentrálni, de a munka meg ott van, határidős, nem határidős, de meg kell csinálni, mert az ügyfél tudni szeretné hogy áll, meg utánanézni ennek-annak, de az se jut eszembe, hogy hol, hogy mit, csak azt tudom, hogy KELL. Nézem a monitort és nem látom, nézem, és nem tudom mit. Gyűlik a kupi az asztalomon, nő a lista a füzetemben. Ettől még zizibb vagyok.
Ma megint jobban van fizikailag, de elmeileg meg nem. Az orvosa az agyi cété nélkül nem mond semmit, de sugarazást akar, ha...
Nem tudom.
Neki kell válaszolnia a kérédseinkre, de még nem tud.
Viszont anyósomnak kell aláírnia, ha beleegyezik, de ő vajon megérti még? Jó pillanatban kapja el az orvos? Billeg a határon, hol itt van, hol ott van. Vagy nekünk kell eldöntenünk? Apósomnak? Ő meg majd bennünket kérdez meg.
Nem tudom.
Pihenni szeretnék. Nem fogok.
Volt ma nálunk egy ügyfél, író, vagymi. A betegségek lelki eredetét kutatja, könyveket ad ki, gumiköpölyt árul, dévédével. Nem nagyon szoktam komolyan venni. De ma azt mondta, hogy anyósom az a fajta ember, aki mindig úgy érzi, hogy NEM ADOTT ELEGET.
Hát igen. Hányszor lófaszoztam én már, mikor úgy éreztem, hogy kihasználják, hogy nem becsülik meg eléggé, de akkor is írjuk meg azt a kérelmet, akkor is hívjuk fel azt a hivatalt, akkor is intézzük el. Hányszor javasoltam óvatosan, hogy rúgjuk ki az ezt, vagy azt, mert nem fizet, régóta nem, nem egy esetben évekről van szó, mi meg esszük a kefét miatta. Ő meg esetleg éli világát, lenne pénze a munkánkra, de szarik elhozni. Hányszor szóltam be, hogy igen, három gyereke van, de nem kötelező tandíjas iskolába járatni, meg egyébként is: figyelembe veszi bárki az Ő nyomorát, hogy adót kell fizetni, hogy neki se adnak ingyen semmit???
De akkor is. Meg kell csinálni.
Adott. Mindig.
