Azt találta ki, hogy ma meghív bennünket ebédre, mert tanult egy új hússütést és azt meg akarja mutatni. Még MOST, mert kedden megint megy a kórházba, utána ki tudja mikor lesz elég jól.
A púp a hátamra a főzés ebben a melegben, de mindegy, elmentünk, segítettünk, főztünk, terítettünk, mosogattunk.
És jó volt.
Mikor odaértünk elnézést kért, hogy nem rakja fel a sapkát. És tudjátok mit? Ha naponta találkozol valakivel, akinek éppen kihullik a haja, akkor nem fog feltűnni. Persze, látod, de egy idő után nem veszed észre. Különösen, hogy nem a hajáért szereted vagy nem szereted azt a valakit. Látod, de nem számít. Mint a ráncai, mint a szeme színe, mint az orra formája.
Olyanokat azért nem kéne beszólnia az unokájának, hogy tudom, hogy ronda vagyok, de adhatok egy puszit?
Alig is köhögött.
Kedden elmegy, mi meg kitakarítjuk a szobát, ahol most alszanak. Ablak, függönymosás, ilyenek. Jó lesz ez így, hogy ne ingerelje a vegyszerszag, meg a felvert por.
Pénteken jön haza.